A legtöbben azt az egyszerű választ ismerik erre a kérdésre, hogy ha kiskorában nem szoktattuk rá a kinti életre, felnőtt korában sem fog neki hiányozni. Ennek a kijelentésnek a sablonosságát akkor kezdjük el érezni, amikor macskánk ezt az érvet nem veszi tudomásul, és – az ivartalanítás dacára – egész nap nyávog és rohangál a lakásban. Mit szólna a gazdi, ha azt mondanánk neki, hogy ezentúl nem teheti ki a lábát a lakásból, mert az utcán sok fertőző betegség leselkedik rá, sőt közúti baleset is érheti, vagy hogy ne is ábrándozzon egyiptomi utazásról, mert ott sokkal veszélyesebb, mint Magyarországon. Ha kiskorától kezdve nem mehet ki a lakásból a macska, az még nem jelenti azt, hogy bent jól érzi magát. Ha el akarjuk dönteni, hogy kijáró legyen-e a macska, lehetőségeinken kívül sok szempontot kell figyelembe vennünk.
Szempontok
Várható életkor
A kijáró macska várható életkora a felét sem éri el a bent élőnek. Balesetek, fertőző betegségek jelentik a fő veszélyt. A kint élő macskák esetén, ha azok mindig megfelelő orvosi ellátást is kapnak, a két fő halálok a közúti baleset és a fertőző betegségek ill. azok következményei (például a verekedés közben szerzett sérülések nyomán kialakult cisztákban lévő baktériumok által termelt toxinok máj és vesekárosító hatása). Ezzel szemben a benti macskáknál a daganatos betegségek dominálnak.
A macska temperamentuma
Sokszor olvasni ilyen hirdetéseket: „kizárólag benti macskának adom oda”. Kismacska esetén nem lehet eldönteni, hogy felnőtt korában milyen lesz. A kiskorában eleven macska később megkomolyodhat. A kislányok általában sokkal inkább alkalmasak benti tartásra, mint a fiúk, de az utóbbiak között is vannak nyugodtabb, lusta természetűek. Egyes macskák napi 20 órát is tudnak aludni, mások este is szaladgálnak.
A lakás nagysága
Az a kijelentés, hogy macskánként 45 négyzetméter hely szükséges, szintén elég sablonos. Macskától függ, és attól, hogy mennyire jönnek ki egymással. Arra se számítsunk, hogy ivartalanítással minden probléma megszűnik, mert kisebb lesz a területi igénye. Nem biztos, hogy lényeges változást fogunk tapasztalni. Az is fontos szempont, hogy otthon vagyunk-e napközben. Ha nem, a lakásban kell elfoglaltságot találnia. Ha kétségbeesetten nyávogva fogad minket, amikor hazajövünk, biztos nagyon egyedül érezte magát. Lehet, hogy érdemes lenne neki társat szerezni. A másik macskával való konfliktus általában kisebb probléma, mint az egyedüllét miatti tétlenség. A keleti macskák nem szeretnek egyedül lakni, ezért javasolják, hogy lehetőleg két testvért vásároljunk.
Menedék
Ha kijárós a macskánk, tud-e találni magának menedéket? Ha nyári forróság és a téli hideg idején meg tudja-e húzni magát valahol, amíg haza nem érünk? Nyáron tud-e inni napközben?
Szomszédok
Különösen a kertes társasházak esetén jelenthet konfliktusforrást a napközben a közös területen magára hagyott macska.
Közúti forgalom
A túl nagy forgalom éppúgy veszélyes, mint az, ha szinte soha nem látott még autót, mert ekkor nem tudja megtanulni, hogyan kell kitérnie előle.
Mikor kell eldöntenünk?
Ha felnőtt macskát kapunk, akkor kérdezzük meg, milyen házirend volt érvényes, és tartsuk magunkat ehhez. A felnőtt macskák nem tudnak átszokni a benti életre, ha idáig kint voltak, és nem tudnak megtanulni magukra vigyázni, és hazatalálni, ha eddig kizárólag bent voltak.
A legveszélyesebb életkor a kismacskáknál az, amikor már el tudnak menni a háztól, de még nem elég figyelmesek. Sok 3 hónapos kor körüli macskát ekkor ütnek el az autók. Ez is a macskától függ, és nekünk kell látnunk, mikor lehet már magára hagyni. Ha már elég bizalmatlan az új dolgokkal szemben, az utcán félősen viselkedik, akkor már figyel a veszélyekre, nemúgy, mint a kismacskák, akik mindenkivel és mindennel barátkozni szeretnének.
Az elkóborlás szintén gyakran előfordul kismacskáknál. Egyik lepke jön a másik után, szaladás, és a végén már nem is tudják hol vannak. Túlságosan barátkozóak, így el is vihetik őket. Amikor már bizalmatlanok, nincs ilyen veszély. Eddig kell tehát döntenünk, hogy kijárós lesz-e a cicánk.
AZ ÍRÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ SZAVAZÁS:
NewMessage
NewMessage
NewMessage
NewMessage